Definíciója
A bélgázképződés (orvosi nevén flatulencia) az emlősök emésztésében jelentkező természetes, az embernél is jól megfigyelhető folyamat, mellékterméke a bélgáz (orvosi nevén flatus), amit a szleng fingként ismert.
Keletkezése
A bélgáz keletkezésének két forrása a bélben megtalálható baktériumok által termelt bomlástermékek, illetve a lenyelt levegő. Egy egészséges, felnőtt férfiben átlagosan napi fél liter flatus termelődik, ez 5-20 alkalommal távozik a végbélnyíláson át a szervezetéből (vö. szellentés). A jelenséget jellegzetes hang kísérheti, amely a gáz sebességétől és a gyűrűizom nyílásától függően lehet magas (szűk nyílásnál) vagy mély, tompa (nagyobb nyílás esetén). Egy népszerű tévhit szerint a nőkben nem termelődik bélgáz, vagy ha mégis, virágillatú, de brit tudósoknak az 1950-es években sikerült ezt laboratóriumi körülmények között cáfolniuk.
Kevesen tudják, hogy nem minden bélgáz távozik az ánuszon keresztül. Amikor a bélgáz valamely alkotóelemének parciális nyomása a bélben nagyobb, mint a belek érhálózatában folyó vérben, az adott komponens átdiffundálhat a vérbe. Amikor ez a komponens a vérrel a tüdőbe jut, újra diffúzió lép fel, az alkotógáz kilép a vérből, és kilélegzés során a szájon át távozik.
Összetétele
A flatus könnyebb a levegőnél, fő alkotóeleme a nitrogén, ami legalább 20, de akár 90 százalékban is a bélgáz része lehet. A másik fő alkotóelem a szén-dioxid (10-30 %), ennek mennyiségét nagyban fokozhatják a szervezetbe nagy mennyiségben bevitt szénsavas italok. Nagyobb mennyiségben található még a bélgázban oxigén (0-10%), hidrogén (0-50%) és metán (0-10%) – ez utóbbi két gáz felelős a flatus gyúlékonyságáért. A vastagbélműtétek előtt éppen e gázok ürítése miatt van szükség erőteljes hashajtásra, ellenkező esetben végzetes gázrobbanás következhetne be a bélben. A közhiedelemmel ellentétben a bélgázürítés kellemetlen szagát nem a metán okozza, hiszen az szobahőmérsékleten színtelen, szagtalan gáz, hanem a záptojás szagáért is felelős hidrogénszulfid, az ammónia és bizonyos aminosav-származékok (putricin, cadaverin).
Az alábbi két grafikonon egy átlagos (balra) és egy különösen gyúlékony flatus (jobbra) összetétele látható.
A bélgáz összetétele és mennyisége nagyban függ az étrendtől. A szénsavas italok mellett a puffasztó hüvelyes ételek (bab, borsó, lencse), illetve több zöldség (káposzta, karfiol, brokkoli) is fokozhatják a bélgázképződést. Ezek az ételek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek lebontását baktériumok végzik, e folyamat során nagy mennyiségű gáz keletkezik a bélrendszerben. A rágógumizás, a dohányzás és a túl falánk evés során nyelt levegő is növelheti a keletkezett bélgáz mennyiségét. A flatus összetétele függ a szervezettől is, amelyben képződik. Egy tanulmány szerint például kilenc emberből csak ötnek a szervezete rendelkezik olyan mikroorganizmus-kultúrával, amely szignifikáns metánt termel. Az emésztési rendellenességek miatt is változatos a kép. A laktózérzékeny szervezet jellemzője, hogy hiányzik belőle a tejcukort lebontó enzim. Ha mégis laktóz kerül ilyen ember szervezetébe, a tejcukrot baktériumok bontják le, aminek eredménye puffasztó hatású, kellemetlen gázképződés.
Tudományos haszna
A bélgázkutatás interdiszciplináris tevékenységnek tekinthető, több tudományterület is felfigyelt a flatusban rejlő lehetőségekre. A nyilvánvaló orvosi kutatások mellett meg kell említeni a flatus klímaváltozásra gyakorolt hatását célzó tudományos munkákat. A kérődző állatok, például a mezőgazdaságban tenyésztett szarvasmarhák ugyanis jelentős mennyiségű metánt bocsátanak ki, ami erős üvegházhatású gáz. Becslések szerint a világ metántermelésének 20 százalékát adják ezek a vágóállatok, viszont ebből csak 1-2 százalék a flatus eredménye, az állatok által termelt metán 90-95 százaléka ugyanis kilégzés vagy böfögés útján távozik a kérődzőkből. Ez leginkább az erős mezőgazdasággal rendelkező Új-Zélandon nagy probléma, ahol az üvegházhatású gázok kibocsátásának több mint feléért a haszonállatok tehetők felelőssé. A Kiotói Egyezmény betartása érdekében a helyi kormány 2003-ban megpróbálta bevezetni a félrevezetően „fingadónak” csúfolt járulékot, de a tervezetet sikeresen megfúrta a farmerlobbi.
Az állatviselkedés-kutatók figyelmét sem kerülte el a bélgáz. Kanadai biológusok 2003-ban megfigyelték, hogy a heringek szellentéssel kommunikálnak a víz alatt. A jelenségnek magas, sipító hangja volt, korábban nem ismertek olyan halakat, melyek a végbelükkel képesek hangot kiadni (igaz, ez nem valódi flatus, mert az állatok végbelén át távozó levegő forrása az úszóhólyag). A tudósok arra jutottak, hogy a halak valószínűleg e hangok segítségével képesek rajokban maradni sötétedés után is.
A világ egyik legelhivatottabb flatulencia- és székletkutatója Rosalind Rolland, a bostoni New England Aquarium kutatója, aki az észak-atlanti vizekben élő bálnákra specializálódott. Rolland e bálnák flatusát és ürülékét tanulmányozza 1999 óta, és 2003 óta szagra idomított kutyákkal keresi a mintákat. Ma már több bálnakutató is alkalmazza ezt a metódust, így sikerült az ausztrál Nick Galesnek a világon először lefilmezni egy bálnát, miközben az éppen a dolgát végezte. Gales elkészítette az első fotót egy bálna bélgázának nyomairól (lásd a fenti képet). A tudósok szerint a minták alapján meghökkentően sok dolgot meg lehet mondani a bálnákról, le tudják tesztelni, hogy az állat várandós-e, megvizsgálhatják a hormonjait, és azt, hogy a szennyezett tengervízből mennyi méreganyag jutott a szervezetébe.
De a komoly kutatások mellett a tudósoknak is jut idejük humorra. Trevor Cox, a manchesteri Salford University professzora például a világ legviccesebb fingópárna-hangját keresi egy jótékonysági szervezet megbízásából. Dr. Cox Anglia-szerte elismert akusztikai szaktekintély, aki koncerttermek tervezésével is foglalkozik. A professzor 2006 óta szerepel a Guiness Rekordok Könyvében is, mint a világ legnagyobb fingópárnájának elkészítője, így a mostani kutatás sem áll távol tőle.