A fing kultúrtörténete

Kevesen tudják, hogy már az ókori rómaiak is fingtak.

Az első írásos feljegyzés a fingról 1402-ből származik, amikor a walesi felkelők a Bryn Glas-i csatában legyőzték az angol sereget.

A magyar költészetben a fing a XV. században jelent meg először. Janus Pannonius Luciához írt verseiben szörnyű mennydörgésnek, illetve "rút morajnak" nevezte a jelenséget, és felszólította a lányt, hogy legalább dugás közben ne fingjon.

 "Lúcia, dugni akarsz. Rendben, de csak oly kikötéssel,
          hogy féken tartod segged rút robaját."

(Janus Pannonius: Ugyanarra)

 

A fing évszázadokra kikerült a kultúra fősodrából, egészen 1995-ig, amikor az Index munkatársa, Zsadon professzor és Steiger Kornél filozófiatörténész az Új Holnap hasábjain megjelentették Az Avakumica-rejtélyt. A mű máig meghatározza a modern fingdiskurzust, gyakorlatilag alapműnek számít a hozzá írt előszóval együtt.

Ezután felgyorsultak az események.

A fing a hidegháborúban is szerepet játszott. 1972-ben egyszerre, de egymástól teljesen függetlenül fingott egy amerikai és egy szovjet tudós.

Az idők során két híres fingóművészről kell említést tennünk. Az egyik a csak Le Pétomane-ként ismert (péter- fingani, -mane - mániás) Joseph Pujol, aki 1857 június 1-én született a franciaországi Marseille-ben. Apja, Francois Pujol kőfaragó és szobrász volt. Anyja Rose Pujol volt.

A kis Joseph első fingós élményét gyermekkorában szerezte, amikor úszott a tengerben, majd arra lett figyelmes, hogy fenekéből víz folyik kifele. Később, katonaévei alatt Pujol előszeretettel szórakoztatta bajtársait azzal, hogy "hátsó felével" vizet szív fel, majd több méteres távolságba kilövelli azt. És zenélni is tudott a fing révén. Ez a különleges képessége egészen a századforduló Párizsába repítette, ahol esténként a Moulin Rouge-ban lépett fel, ahol fing segítségével körtemuzsikán játszotta többek között az O Sole Mió-t és a Marseillaise-t. De tudta utánozni az ágyúgolyó és a mennydörgés hangját, sőt a San Franciscó-i földrengést is előadta fingás útján. Művészetét olyan nagyságok élvezték, mint Edward walesi herceg, II. Leopold belga király és Freud Zsigmond.

Az I. Világháború kitörése azonban olyannyira elszomorította a Pétomane-t, hogy a bohém élettel felhagyva visszaköltözött szülőföldjére, és Toulonban kekszgyárat nyitott. 1945-ben, 88 éves korában hunyt el. Bővebben a Wikipedián.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Pétomane által hátrahagyott örökség kárba vész, de fél évszázadnak sem kellett eltelnie, és feltűnt egy újabb, zsenialitásában a Pétomane-hoz hasonlatos fingóművész - ezúttal Nagy-Britanniában.

Mr. Methane, azaz Paul Oldfield 1966-ban született, és 1991-ben kezdte meg fellépéseit. (Bár 2006-ban visszavonult, egy évvel később újra turnézni kezdett.) Nagy elődjéhez, a Pétomane-hoz hasonlóan ő is gyermekkorában fedezte fel különleges képességét, de nem úszás, hanem jógagyakorlatok közben. A közönség előtti fingást barátainak szórakoztatásával kezdte, de sokáig esze ágában sem volt a profi fingókarrier, ehelyett a brit vasúttársaságnál kezdett dolgozni, ahol egészen a mozdonyvezetőségig vitte.

Egy baleset után azonban szögre akasztotta a vasutas-egyenruhát, és egy barátja meghívására a The Screaming Beavers soul-blues-együttesben kezdetet fellépni, nagy sikerrel. A lila-zöld színű szuperhősjelmezéről könnyen felismerhető Mr. Methane fellépett már Kanadában, Ausztráliában, az USA-ban, és különösen népszerű Svédországban és Japánban. Hazánkba eddig sajnos nem jutott el. Külön érdekesség, hogy hiába próbált ánuszára nagy összegű biztosítást kötni, ezt a biztosítótársaságok megtagadták tőle.

Mr. Methane összesen három nagylemezt jegyez, ezeken olyan örökzöldeket fingik el, mint a Kék Duna keringő, az 1812 (nyitány) és a Hattyúk tava. Kevesen tudják, hogy második nagylemeze, a Mr Methane.com: Anal Madness from the Man With the Rumbling Ring születésénél menedzsere, a Jethro Tull volt dobosa, Barriemore Barlow bábáskodott. Bővebben a Mr Methane webszájtján.

És most Mr Methane elfingja a Kék Duna keringőt:

süti beállítások módosítása